A stílus fogalma, hírértéke

[Attila]

A stílus fogalma, hírértéke

Stílus: a nyelv adta lehetőségek sajátos felhasználási módja; az a mód, ahogyan írunk vagy beszélünk.
Az a sajátos mód, ahogyan közölnivalónkat a szóbeli vagy írásbeli érintkezés vmely területén a megfelelően kiválasztott nyelvi elemek segítségével kifejezzük.
A nyelv szókészlete és szabályrendszere a beszélőtől függetlenül objektíven létezik, és ebből a készletből a beszélő szubjektív módon válogat.

Stílusréteg: a társadalmi érintkezés meghatározott területén tipikusan alkalmazott nyelvi eszközök rendszere. Objektív kategória.
Fajtái:
beszélt nyelvi stílusrétegek:
- társalgási
- szónoki és előadói
Írott nyelvi stílusrétegek:
- tudományos-szakmai
- publicisztikai
- közéleti-hivatalos
- szépirodalmi v. művészi
Stílus megválasztása függ:
1. mondanivaló tárgyától
2. közlés céljától
3. a közlés körülményeitől
4. a közlő egyéniségétől

Stílusárnyalat: a beszélő érzelmi, hangulati beállítottságát tükrözi
Fajtái: - közömbös asztal, tábla
- választékos elalél, alkony, estebéd, szendereg, nyakék
- bizalmaskodó édesem, kincsem, anyó, apó
- gúnyos vasorrú, pipogya, lökött, ficsúr, aktakukac, buzgómócsing
- durva hülye, marha, szemét, tapló
- népies korcsma, tengeri, menyecske, tik, kolompér, málé, pulya, lyány
- patetikus lángtenger, vérözön, vérzivatar



A nyelv és a stílus viszonya

A nyelv a hétköznapi használatban betölt egy alapvető funkciót  hétköznapi használat.
A stílus a nyelv használatának jellegzetes módja.
Véges számú szabály és véges számú elem használatával végtelen számú mondat építhető fel.
Ha a választás és a szabályok alkalmazása a hétköznapihoz képes szokatlan, akkor új elemek és szabályok nélkül jelentéstöbbletet érhetünk el. Ez a jelentéstöbbletet stílusértéknek nevezzük.
Stílusérték: egy nyelvi elem adott szövegben érvényesülő jelentéstöbblete.

A stílus elemzésekor azt vizsgáljuk, hogy a szöveg nyelvi elemei milyen viszonyban vannak a kifejezendő tartalommal és hogyan hatnak a befogadóra.

A stílus működését tekintve választás és elrendezés eredménye, hatására nézve pedig a közlés gazdagítása a szavak fogalmi jelentésén túl vmi gondolati, hangulati, érzelmi többlettartalommal.
A stílus hatásának forrását felbonthatjuk kisebb egységekre, ún. stíluselemekre.
Mindig csak a szövegben, más nyelvi elemekkel összekapcsolva, a tartalomhoz, a beszélőhöz és a hallgatóhoz való viszonyban dől el, hogy egy nyelvi elem miért és mennyire válik stíluselemmé.
A közlésfolyamat minden tényezője hatással van a stílusra, azonban a valóságnak, a beszélőnek és a hallgatónak kiemelt szerepe van.

Stíluseszköz: olyan nyelvi eljárás, amelynek használata következtében jelentéstöbblet áll elő.
Állandósult stílusérték: a szó jelentésének elválaszthatatlan része, és mint ilyen nyelvi jelenség, ugyanakkor erősen hat a szó felhasználhatóságára, választhatóságára; tehát beszéd- és stílusjelenség is. A szótár stílusminősítése jelöli.
Alkalmi stílusérték: csak az adott szövegben érvényesül, mert az egyéni felhasználási mód teremti meg alkalmilag.

A nyelv és a stílus kapcsolatát az is jelzi, hogy a szavak egy részének a szótárban több jelentése van, szövegbe helyezve azonban általában már csak egy jelentésük érvényesül.
Minden nyelvi elemnek van tehát egy, a szavak fogalmi jelentéséből adódó elsődleges (denotatív) jelentése.
Erre épülhet a jelek közötti viszonyokból, szövegösszefüggésből kialakuló másodlagos érzelmi-hangulati-gondolati többletjelentés (konnotatív).

Motivált szó: jelentésének van számunkra bizonyos belső - a hangalakból fakadó - indokoltsága.
Motiválatlan szó: a hangalak és a jelentés között nincs kikövetkeztethető kapcsolat.
A motiváltság általában növeli a szó stílusértékét.

Stílusárnyalatok
Stílusárnyalat (hangnem): a stílusnak az a sajátossága, amelyben megnyilatkozik a beszélő lelkiállapota, valamint a hallgatóhoz, a beszédhelyzethez és a témához való személyes viszonya.
A stílusárnyalat nyelvileg szorosan összefügg az állandósult jelentéssel és a stílusértékkel, másrészt az alkalmi jelentéssel is.
A stílusárnyalatok igen sokfélék lehetnek, megnevezésükben hol a lelkiállapotra utalunk (kedélyes, tréfás, fennkölt), hol a helyzetet jelöljük meg (ünnepélyes), hol pedig a beszélő és hallgató viszonyát jelezzük vele (bizalmas, fesztelen).

A két szélsőséges hangnem a pátosz és a gúny.
Mindkettőre jellemző az értékelés és viszonyulás határozott, erőteljes kifejeződése.

A pátosz szenvedélyt, lelkesedést jelent, a beszélő ilyenkor feltétlen elismeréssel van az iránt, amiről beszél.
A patetikus stílus jellemzői:
- pozitív, ünnepélyes, fennkölt hangulatú szavak
- hétköznapiság kerülése a szerkezeti és mondatfajtákban
- gyakran megszólítások, felkiáltások, költői kérdések, halmozások, fokozások

A gúny általában elutasítást fejez ki; vannak fokozatai.
A nyílt gúnyt nyelvileg túlzással, nagyítással, néha sértő, durva hatású szavakkal fejezzük ki.
A gúny burkoltabb formája az irónia.
Az ironikus stílusra jellemző, hogy a káros, elítélendő jelenséget éppen ellenkezőleg írjuk le.

A stílus árnyaltságát az is befolyásolja, hogy a felhasznált nyelvi elemek, szerkezeti formák milyen képzettársításokra indítják a hallgatót.
A stílussal felidézhetünk korokat, sajátos beszédmódot, jellemző környezetet, helyzeteket.
A nyelvi elemek ilyen felidéző célzatú alkalmazását nevezzük evokációnak (irodalomban: stílusparódia).
Stílusréteg
Társadalmi érintkezés meghatározott területén tipikusan alkalmazott nyelvi eszközök rendszere és ezek használatának szabályai; az egyes nyelvváltozatokra épülő és ezért egymástól többé-kevésbé eltérő, tipikus kifejezésmód.
Társalgási stílus
Tudományos és szakmai stílus
Publicisztikai stílus
Közéleti (hivatalos) stílus
Szépirodalmi (művészeti) stílus

Társalgási stílus

1. Társalgás közben laza szerkezetű szövegeket alkotunk. A kapcsolat felvétele fenntartása megszólítással történik. Találkozáskor köszönünk egymásnak napszaknak megfelelően, de használjuk az üdvözlöm, köszöntöm megszólítást is.

2. Gyakoriak a kérdő, felszólító mondatok. Az élénk társalgásban a beszélők szavukat sokszor egymásba öltik, hiányos szerkezetű mondatokat használnak, ezek azonban teljes közlésértékűek, mivel az előző közléshez viszonítva az új gondolatelemet tartalmazzák.

3. Ha igényesek vagyunk, ahhoz elkerüljük a mondatszerkezetei hibákat:
pl.: félbehagyott mondat
szerkezetváltás

4. Az érzelemmel telített beszélgetés tartalmaz sok ötletes fordualtos megoldást, egyéni leleményeket is.

5. Sok a bizalmas hangulatú szó. Egyéni jellemző a szójárások.
A megfelelő szó keresése közben töltelékszavakkal is élünk pl: izé

6. Sokan szellemmesnek tartják a képszerű kifejezések konkrét értelmüvé való visszafordítását.

7. A társalgást silányítják a tartalmatlan kifejezések, közhelyek. A művelt ember társalgása színes, fordulatos, mértéktartó, fegyelmezett és mindig az adott helyzethez illik.


Műfajok: Párbeszéd, elbeszélés, magánlevél, napló

Szabadság: itt a legnagyobb (társalgás) a személyiség kifejezésének lehetősége
Kötöttség: társadalmi függőségek
Követelmények: a szabályok áthágása is jelentéshordozó
• szóhasználatban - szókészlet változatossága, gazdagsága, egyéni színezete
• írásban - nagy szerepe van a mondatfajtáknak, módosítószavaknak
• beszéd - zeneiség

A tudományos és publicisztikai stílus

A tudományos (szakmai) stílus

Speciális beszédhelyzet; a közös ismeretanyag elhatárol egy csoportot a többitől.
A kommunikáció tárgya egy tudományág.
Az azonosság mellett a stílusrétegen belül lényeges különbségek is találhatóak - a téma különbözőségéből adódóan.
Több közléshelyzet  eltérő nyelvi magatartás

Műfajai: - tudományos értekezés
- esszé
- ismeretterjesztő cikk
- tanulmány
- előadás
- felelet
- dolgozat
A tudományos stílus vmennyi műfajában a kommunikatív tényezők közül a valóságnak van leginkább meghatározó szerepe.
A fő cél a tudományos ismeretek átadása (másodlagos a beszélő személye és a hallgatóra tett hatás szándéka - megértetés).

A szóváltás alapja a nemzeti irodalmi nyelv és a szakmai nyelvváltozatnak sajátos szókincse: a szakszavak és szakkifejezések (terminus technicus).
Legfőbb követelmény a szavak egyértelműsége, ezért a szavak jelentését nem módosíthatja az alkalmi szövegösszefüggés.

Az elemek elrendezésében, a mondanivaló megszerkesztésében is kiemelkedő szerepe van a világosságnak, gazdaságosságnak, de nem szenvedhet csorbát sem az árnyaltság, sem a kellő részletezés.
Jellemzői:
- kijelentő mondatok túlsúlya
- alárendelések nagyobb gyakorisága
- az egyszerű mondatok nagyobb megterheltségi foka (igeneves szerkezetek, lán colatos jelzők, halmozott mondatrészek)
- teljes szerkezetű mondatok uralma
- következtető és magyarázó mondatok nagy száma
- gyakori a feltételes jelentéstartalom
Az üzenet teljes tartalmát a nyelvi eszközök hordozzák. Ez megnöveli a szöveg gondos szerkesztésének igényét, a hangsúlyozottabb szövegtagolást.

A publicisztikai stílus
Beszédhelyzet: egyén szól nagy tömeghez.
A sajtó feladata, hogy bemutassa az élet legfontosabb jelenségeit, s így alakítsa a közvéleményt.
Az újságírás feladata a híradás, emellett elvi felelősséggel és meggyőző szándékkal elemzi a kérdéseket, a megfogalmazásban pedig irodalmi nyelvi igényesség jellemzi.
A publicista tehát közérdekű dolgokról szól személyes meggyőződéssel.

Műfajai: - hír
- közlemény
- tudósítás
- riport
- interjú
- cikk
- kritika
- glossza.
A sajtó nyelvében több nyelvi ill. stílusréteg keveredik (szépirodalmi, tudományos, társalgási stílus).
Nagy szerepet kapnak az időszerű vonatkozások (hely- és időmegjelölések, nevek, rangok, címek, intézménynevek pontos megnevezése).
Újabb keletkezésű szavak gyakorisága - nyelvi divatok.
A publicisztikai írásokat áthatja a személyes, esetleg szenvedélyes meggyőződés.

Jellemzői:
- érzelmileg-hangulatilag erősebb töltésű, gyakran egyéni nyelvi leleményt is tanú- sító kifejezések
- indulati tartalmat jellegzetes stílusalakzatok közvetítik: kérdések, felkiáltások, hal- mozások, fokozások stb.
- párhuzamok, ellentétek alkalmazása
- szöveg kapcsolóelemeinek tudatos, pontos alkalmazása
- előreutalások, visszakapcsolások; feltevésre, következtetésre, magyarázatra, ösz- szefoglalásra utaló kifejezések
- idézetek, hivatkozások
A találó, érdeklődést keltő cím fokozza az írás hatását.
Az újságban kifejező értéke lehet az írás képének is.

Közéleti stílus írásban és szóban
A közélet közérdekű tevékenységünk színtere.
A közéleti írásbeliség szorosan összefonódik a hivatalok tevékenységével  hivatalos stílus (mindenfajta hivatalos érintkezés jellegzetes nyelvhasználati módja)
Közléshelyzet jellemzői:
- nagyfokú személytelenség
- funkciójánál fogva elfogulatlan
- tárgyilagos, egyszerű
- több nyelvi rétegre épül (jogtudományi szaknyelv, köznyelv, irodalmi nyelv)
Szerepe: tájékoztató és felhívó
Tartalmuk nemegyszer cselekvés értékű.
Műfajai: önéletrajz, kérvény stb. (fontosak az egyszerű ügyintézés szempontjából)
Szóhasználata: a jogtudomány szaknyelve (pontosság, egyértelműség kívánalma miatt)
Hangneme: tárgyilagos
Jellemzői:
- szerkezeti és stílusbeli kötöttség
- kialakult formák
- leginkább szó- és kifejezéskészlete, mondat- és szövegszerkesztési sajátosságai alapján jellemezhető
- személytelen
- világos, egyértelmű mondat- és szövegszerkesztés
- sok ismétlés, hivatkozás, utalás
- gondolatmenetet tükröző szövegtagolás
- latin és német mintákon alapul ín idegenszerűség
- bonyolultság, bürokratikus cifraság, homályosság
- rossz névutóhasználat, terjeszkedő kifejezések  nyelvrontó hatás
Műfajai: tárgyalás, hozzászólás, felszólalás, előadás, szónoklat stb.
Stílusa: előadói stílus
Kommunikációs helyzete: mindig nyilvános, ezért sokféleképpen szabályozott, igényes nyelvhasználat jellemzi.
Az előadói stílus keresztezi a többi stílusréteget.
Változó az előadók célja és a felkészülés módja.
Legfőbb követelménye a természetesség és az igényesség összeegyeztetése.
Külön szókincse nincs, alapja az irodalmi nyelv.
A szavak és kifejezések legfőbb szempontja, hogy a hallgató első hallásra megértse a mondanivalót.
A szöveg szerkezete világos, arányos, előrehaladó.
Jellemzői:
- erősebb tagolás, gyakoribb előre- és visszautalások, ismétlések
- rövidebb tagmondatok, néha hiányos mondatok.
A jó hangzás feltétele: tiszta, szép kiejtés, hanglejtés, hangsúlyozás elevensége, árnyaltsága, a tempó és a szünetek tudatosabb használata.
A szöveg egységének szerkezeti és jelentésbeli összetevői
A szövegszerűség legfőbb követelménye: a tartalom egységes előrehaladása és a lezártság.
A szöveget a mondatok véletlen halmazától az összetartó erő (kohézió) különbözteti meg. Ezt a közlésfolyamatban betöltött azonos szerep, a szöveget alkotó elemek jelentésének szerves összefüggése és a szerkezeti összekapcsoltság biztosítja.

I. Lineáris kohézió: a mondatok egymásutániságában működő összetartó erő.
A mondatok jelentésbeli egymásutánja teremti meg a koherenciát.
Jelentésbeni természetű - téma - réma
A téma egy adott szöveg egy mondatának azon része, mely a megelőző szövegrészből megismétel már ismert információt (ez biztosítja a lineáris kohéziót).
A réma egy adott szöveg egy mondatának azon része, amely a megelőző szövegrészhez képest új információt tartalmaz.
Ismétlődés formái: - szóismétlés
- gondolati párhuzam
- szinonimák
- felsorolás
- felosztás
- nem-, fajfogalom
- logikai-tartalmi elrendeződés
Grammatikai természetű
pl. - birtokos szerkezetek széthúzása
- névmásítás: névmás visszautal előző mondat tartalmára
- hiányos mondatok szerepeltetése
- tárgyas ragozás
- kötőszó, névmások, határozószó, igei személyrag stb.

II. Globális kohézió: a szöveg egészére kiterjedő tartalmi - jelentésbeli kapcsolatot biztosítja: a cím előreutal teljes szövegre, szöveg tagolása (bev., tárgy., bef.)
Témahálózat: a szöveg azon elemei, amelyek a szöveg egész jelentésének szempontjából kulcsfontosságúak. A szöveg globális kohézióját biztosítja a jelentés szintjén. (hangnem, stílus, cím)
Cím előreutal a teljes szövegre; jelzi a szöveg teljes tartalmát
A nyelvújítás

1784.: Molnár János használja először a „nyelvújítás” kifejezést a nyelvben szépírók körében lejátszódó jelenségre.
Nyelvújítás: mesterséges, tudatos, az irodalmi nyelvben megjelenő változtatás.
Célja: irodalmi nyelvváltozás hasson később a köznyelvben is
Irányai
1. Neológia - nyelvbővítés: új jelenségekre új kifejezések telefax
Ma is folyik. Megállíthatatlan, de már nem szándékos folyamat.
Ortológia  neológia. Ortológia: csak az ősi, tiszta, magyar eredetű szavak használhatóak a nyelvben - nincs létjogosultsága; működésképtelen.
1813.: ortológusok: Mondolat  cél: nyelvújítás nevetségessé tétele
1815.: Kölcsey + Szemere: Felelet a Mondolatra
2. Purizmus - tisztítás: nyelv megtisztítása a felesleges idegen (főleg német) elemektől. Eßzeug
3. Stilisztikai javítás - a nyelvet meglevő elemeiben pontosan, szabályosan használjuk. ik-es igék
Nyelvújítás először a szakirodalomban, tudományos nyelven jelenik meg, majd a szépirodalomban, végül a köznyelvben.
Módszerei
 Ragok, toldalékok használata -da, -de, -ász, -ész, -nok, -nek, -nök
 elavult szavak felújítása, visszahozatala a köznyelvbe emberöltő
 tájszavak átemelése a köznyelvbe kutyatej - gyermekláncfű; teknőc - teknősbéka
 kikövetkeztetett szavak vödröz - vödör
 toldalékok elhagyása, összevonás géppel író  gépíró; csőr + orr  csőr
 alakmódosítás tereh - teher; kalán - kanál
Okai
 fordítási nehézségek
 tudományos élet fejlődése; új jelenségek
 magyar nyelv nem alábbvaló a többinél  legyen hajlékony, rugalmas
Jottista-ypszilonista háború: magyar helyesírás kérdéseiről szóló szenvedélyes viták egyike
Kazinczy Ferenc: magyar klasszicizmus kiemelkedő alakja; szélsőségektől mentes nyelvújító.