A naturalista regény. Móricz Zsigmond: Sárarany

[Attila]

A naturalista regény

Parasztábárzolás
A paraszt Móricz művészetében magasodik minden vonatkozásban felnőtt emberré. Jókainál mellékalak volt, Mikszáthnál a romantika csillogásában vagy az adoma köntösében jelent meg, Gárdonyinál, Tömörkénynél szinte a természeti világ részeként, sokszor vaskos együgyűségben, – Móricz művészetében felnőtt emberként vonul be az irodalomba, még nyomorúságos sorsában is életet hirdetőn.
Móricz szemléletében és művészetében a parasztábrázolás Mikszáth– Gárdonyi–Tömörkény vonalán indult, az ő technikájukat fejleszti és csiszolja modernebbé és plasztikusabbá, művészibbé és egyszerűbbé. Tárgyában, a cselekmény fejlesztésében, a hang életszerűségében az elődökhöz hasonlatos. Művészetébe beolvaszt minden előzményt; egyéni kincsévé válik minden nagy örökség: Jókai ragyogása, Mikszáth humora, Gárdonyi individuális látása, Tömörkény élő hangja, Arany "pompázatos népi koloritja" s mindaz, ami az elődöket kedveltté, olvasott írókká tette; és a nagy művész határozottságával elhagy mindent, ami az ősök művészetét, reális ábrázolását terhelte: Mikszáth hímező romantikáját, Gárdonyi szentimentális pepecselését, Tömörkény "néprajzoskodását". Az ősök sokszor adomákból, ötletdarabokból álló s még többször humoros csattanókba forduló rajzaiból, elbeszéléseiből kiindulva megteremti a maga kellemesen karcsú, szűkszavú, majdani szociális mondanivalója számára is alkalmas novella formáját. Tárgyában, a cselekmény fejlesztésében s az elmondó hangban továbbra is az elődökre emlékeztet, a szándékot cselekményre erősítő társadalmi és lélektani motívumokat azonban egyre inkább a modern, szociális és lélektani látású írók szerint választja ki és ábrázolja. Mikszáth humorával, Gárdonyi filozófiai elmélázásával és Tömörkény részletekbe ragadó szemléletével szemben a teljes realitásban keresi az eredetiséget.
Naturalizmus és realizmus határán
Móricz naturalizmusa elsősorban az erős szexualitásban, az ösztönélet rajzában, a környezet determináló voltában, az emberábrázolás pesszimizmusában és a stílus nyerseségében látható. A fiatal Móricz, sokszor a későbbi is, ott keresi művészi anyagát, azokon a pontokon ragadja meg emberei életét, ahol az ösztönök és az anyagi hajtóerők a legszembetűnőbben mutatkoznak. A legnagyobb Móricz-írások érzelemköre is gyakran rokon a naturalisták világával: a nyomorult élet, a nyomás elviselhetetlenségének érzése, a lázongó vágyak, a felfelé tapogatózó karok, a helyüket nem találó figurák s a mindig feltörő hősök s véglegesen soha le nem gyűrhető tanácstalanság. Még művészetének néhány formai jegye is emlékeztet, különösen pályája kezdetén, a zolai naturalizmusra: a romantika és naturalizmus keveredése, a szimbólumszerűség s a stílus olykor indokolatlan nyersesége. S mégis, a naturalizmussal való sokszori és sokszoros érintkezés ellenére művészete kezdettől realista jellegű. A naturalizmusból szerencsés érzékkel véglegesen csak azt fogadja el, ami látásban, érzésben témában pluszt jelent a klasszikus magyar és európai hagyományokhoz képest: a kemény látást, a szociális érzést és tematikát, a szigorú társadalomkritikát s az ösztönök rajzát. A patologikus témából és szemléletből nem vesz át semmit. A fiziológiával és ösztönökkel ritkán magyaráz többet, mint ami az élő testtel, szervezettel bíró társadalmi ember cselekvésében valóban lehetséges. Turi Danit még a vére is ölte, asszonyéhsége is oka volt pusztulásának, de a test, a vér Móricz más hősének sorsát már ennyire nem determinálja. Móricz világában nincs biológiai végzet, nincs átöröklés; az idejétmúlt társadalmi viszonyok emésztik fel az embereket.
Művészileg sem marad meg a naturalizmusnál. A naturalista témát és érzéseket is realista módon fejezi ki. Tanul a naturalizmustól is; a fény-árnyék keverését, a pontos miliő-rajzot, az ösztönök rajzát, de mindezeket a realizmus klasszikus módszereire építi. Elbeszélni nem a naturalistáktól, hanem Mikszáthtól tanult.
Elbeszél és nem leír, "elepikátlanodásról", a cselekmény miliő-rajzba olvadásáról nála sose lehet beszélni. Pontosan rajzolja ugyan a miliőt is, de sohasem aprólékosan. Alakot és társadalmat szerves egységben, jellemben és cselekményben ábrázol. A tipikust keresi s nem az átlagost. Sosem vész bele a jelentéktelenségbe: az epikus rend- és rangsor nála nem bomlik fel. Mindig csak a lényegesről beszél, a lényegest ábrázolja.

Sárarany
A Hét krajcár – akármilyen korszakos jelentőségű Móricz Zsigmond pályáján és az egész magyar próza fejlődésében – inkább csak ígéret volt. Egy fényes tehetség első "körülpillantása" a valóságban. Felrajzolt típusokat, ráérzett problémákra, de felgyülemlett élményeinek és gondolatainak csak töredékeit adta benne a fiatal Móricz. A gyors és egyszerre való kifejezéshez nem volt elég a novella nyújtotta lehetőség. Ezért is kezdhetett mindjárt a Hét krajcár Nyugat-beli megjelenése után, 1908 őszén – Osvát Ernő biztatásától is hajtva – regénybe, "Feszülten és gondolattal megtermékenyülve" "s éjjel-nappali rohamban." "A regénynek már a címe: Vér – in statu nascendi szökött ki belőlem, mint a megszúrt emberből" – írja.
Ebből a műből egy sort sem ismerünk, elégette Móricz, mert elégedetlen volt vele. Nyomban utána megírta a Sáraranyt.
A Sárarany (1910) is "in statu nascendi' szökött ki belőle. Nekiszilajodva, azzal a hittel írta: megmutatja az igazi falut, és az illetékesek azonnal meghozzák a kellő intézkedést ... Regény jobb is van irodalmunkban, Móricz életművében is nem egy, de nincs egyetlen prózai mű sem, mely a koncepció szélességéért, a problémák gyökerükben való megragadásáért folytatott küzdelemnek a Sárarany minden elemet művészetté olvasztó hőfokát, drámai feszültségét elérné. Az önmagával és a világgal harcban álló harmincéves ifjú ember ebben a művében írja ki felgyülemlett tapasztalatát és forrongó belső világát; a lázadó és hőkölő falut, a forradalomra érő és elvetélő erőket, a maga személyes, megélt és elsorvadt életét. Művészetének legnagyobb problémáit pendíti itt meg: a magyar Ugar, a kipányvázott lelkek gondolatát; mi a sorsa a sárba került aranynak, a kicsinyes viszonyok közé került nagy léleknek. Turi Dani arca újra és újra felkísért faluban és kisvárosban, értelmiségi és dzsentri hősökben, a jelenben és a történelmi múltban. A két asszony, a hű feleség és a vonzó szerető is számtalan változatban, regények, novellák, drámák sorában. Ezért a Sárarany, minden kiforratlansága ellenére is, mintegy kulcsa Móricz művészetének és világnézetének.
A Sárarany problémája: a mostoha körülmények között elsikkadó népi tehetség sorsa. A téma szinte általános a kelet-európai irodalmakban, hisz e társadalmak egyik alapvető problémáját tükrözi: a demokratizmus hiánya, a kasztokba való megmerevedés lehetetlenné teszi a tehetség kibontakozását. Móricz a magyar hagyományokhoz képest elmélyíti, teljes tragikumában ábrázolja a Sárarany problémáját.
A Sárarany faluját Kiskarának hívják. Fatornyán kakas hirdeti, lakossága színmagyar. Azt meg a neve, hogy a Karay grófok birtoka, nyolcezer holdas határából csak hatszáz a parasztoké. Két százada élnek itt csaknem egyforma életet. Történelem alatt élő nép, mit sem tud az idő múlásáról. Ősállandóságú világ, egy darab Ázsia.
Ebből a világból növeli fel Móricz Zsigmond a mozdulatlanság ellen lázadó hősét. Turi Dani "földet akar szerezni magának és éhező, soknépű falujának". Életstílusa is forradalom: a faluban, ahol házasember csak savanyú, szerelemtől végképp elbúcsúzott lehet: ő nyalkán, asszonyt szeretve él.
Turi Dani az egész parasztság képviselője, amikor a legszegényebbek vágyainak a megszólaltatójaként, a polgárosodni akaró milliók követeként, a sanyargató nagybirtok ellen harcba indul. Szavaiban ugyan egyetlen motívum sincs, amely a századforduló körüli agrárszocializmus szótárából lenne kölcsönözve, de legbensőbb tartalmában mégis azok demokratikus törekvéseire visszhangzik.
Turi Dani további útja, a regény befejezése azonban mintha mást mondana: mintha a Dózsa György-ös indulatokkal induló Turi Danit megölné a zabolátlan vére, s a regény is indokolatlan rémségekbe, naturalisztikus jelenetekbe fúl. Turi Dani útja valójában logikus, gyilkolása nem naturalista rémregény-motívum, és nem ösztönei, hanem a kietlen valóság kergeti pusztulásba. Ösztönei csak siettetik bukását. Asszonyéhsége nem ok, inkább csak okozat. A megrekedt, kicsinyes és nyomorúságos élet következménye, amelyben nincs más kiélési tere az erőnek és életkedvnek, csak a csók. A magyar Ugar, a nagybirtok az igazi oka Turi Dani bukásának: az építésre hivatott, szép néperő elfecsérlődésének, sőt rombolásba fordulásának. A bebörtönzött Turi Danival zsoltárosan komor szavakba foglaltatja Móricz a megrendítő tragédiát: "Örök ítélet kezében van immár a fáklya, mely arra való volt, hogy világítson s lőn gyujtogatóvá."
Ez Turi Dani tragédiája. Az elmaradott, szűkös viszonyok miatt lett a fáklya gyujtogató: világosság helyett tűzvészt és romlást hozó. Az "istencsúfoló erő" a félfeudális keretek között nem találhatott teret méltó cselekvésre. Turi Dani hatalmas energiája nem bontakozhatott ki olyan törpe világban, amelynek szélső határát a kastély nyoszolyája jelzi. Itt a Dózsa Györgynek születettek útját is a Don Juanokéhoz hajlítja a sors: az eposznak induló történetből tragédia, sőt tragikomédia lesz. A paraszt nyár indulójából ének a "rokkantak halmán". A Sárarany azt mondja prózában, amit a magyar Ugar költője versben: "Ki magyar földön nagy sorsra vágyik ... rokkanva ér el az éjszakáig".
Így volt, a század eleji paraszti mozgalom szintén ezt az utat járta.
A Sárarany faluképe nyersebb és szociális vonatkozásban erőteljesebb, mint a Hét krajcáré. A túlzások (paraszti erotika, őserő-romantika, naturalista foltok) s nyerseségek kíséretében az igazi falu szinte a maga teljességében jelent meg a magyar irodalomban. A falu nem mint idill, nem mint naivitás, nem mint külön világ, hanem mint a válságokkal terhes, múlt és jövő küszöbén álló magyar sors cselekvő és szenvedő része, s a paraszt az emberré nőtt, sorsát irányítani akaró egyéniség, aki már nem nyugszik bele tehetetlenül a van-ba, a lefojtottságba, aki a meglevő nyomorulttal szemben újat, mást akar; földet, emberséget magának és egész fajtájának. Ezt a parasztot nem ismerte a korábbi magyar irodalom, nem is nagyon ismerhette. Ebben a parasztban, ha anarchikusan is, a demokratikus új Magyarország álma, a "másképpen lesz holnap" hite munkál.