Csokonai stílusszintézise

[Attila]

Csokonai stílusszintézise

Költészete széles skálán mozog, hiszen verseiben fellelhető a kor valamennyi művészeti törekvése. A különböző stílusirányzatok nem egyszerre vannak jelen, hanem egymás mellett és után élnek nála. Életműve a magyar társadalom állapotát tükrözi a XVIII-XIX. század fordulóján.
Első korszakában Bessenyei költészetét folytatta, felvilágosodott szellemű verseivel közvetlenül küzd a haladás ügyéért. Pályakezdését 17 éves korában írott szatirikus művei jelzik. A bagoly és a kócsag párbeszédes formában gúnyolja a nemesség külsőségekben megnyilvánuló, kócsagtollas hazafiságát. A Békaegérharc című verses travesztia csípős szatíra a francia háborúk korának Magyarországáról. Felvilágosult líráján érződik Rousseau hatása. Értékes gondolati költeményekben fejezi ki Rousseau-nak a társadalmi egyenlőtlenség eredetéről szóló tanításait, szembeállítja a feudális állapotokkal az őstársadalom ideálját. Elítéli a múltból megmaradt babonákat, kipellengérezi a vallásos vakbuzgóságot, rokonszenvvel szól a jobbágyok sorsáról, és az értelem diadalát hirdeti (Az estve, Konstancinápoly, Marosvásárhelyi gondolatok). Az álom című költeménye a materialista szemléletről vall: a halál a test beolvadása az örök anyagba.
Az első magyar világi színtársulat működése a dráma felé irányította a figyelmét, több színművet írt. Legjelentősebb közülük A méla Tempefői (1793). Ebben leleplezi az uralkodó osztály elmaradottságát, műveletlenségét, mely kerékkötője a társadalmi haladásnak.
Pályája második felében sem tagadja meg a haladást, továbbra is küzd a magyar irodalom ügyéért A Vajda Julianna-élmény hatja át a Lilla-dalokat és az Anakreóni dalokat, a felvilágosult ember szabad életöröme a rokokó életélvezés és a gáláns udvarlás után végül a csalódás fájdalmas panaszában fejeződik ki (A tihanyi echóhoz, A reményhez). Lillát is kora társadalmának "tyrann törvénye" ragadta el tőle, s a költő e társadalomból a természethez, a magányba menekül (A magányossághoz).
A Dunántúlon szorosabbá válik kapcsolata a népnyelvvel és a népköltészettel. Szakít a magyar irodalom addigi feudális-patriarkális népszemléletével. Versei formában és tartalomban is a népköltészet természetes szépségét és közvetlenségét mutatják, és a XIX. századi demokratikus plebejus népiesség legjelentősebb előfutárává teszik (Parasztdal, Szegény Zsuzsi a táborozáskor, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz). Dunántúli élmények szülte komikus eposza, a Dorottya is (1799), amely a farsangi hadakozás játékos meséjébe a nemesi társadalom reális-szatirikus életképeit szövi bele.
Utolsó nagy művével felvilágosodott líráját zárja le: a Rhédeyné temetésén elmondott A lélek halhatatlansága c. költeménye nagyszabású világnézeti körkép költői formában.
Költészetének rétegei, a stílus- és ízlésirányok hatása:
a.) A deákos klasszicizmus ill. az iskolai versgyakorlat hatása:
Egész életét és költészetét meghatározták a Debreceni Református Kollégiumban töltött évek. Itt bontakozott ki kivételes költői tehetsége, itt szerzi meg korát meghaladó műveltségét; több nyelven beszél, ír.
(Poeta natus – született költő, az eredeti tehetség; poeta doctus – tanult költő, tudós költő, a hagyományokat követő költő.)
Formakészségéért, verseinek zeneiségéért társai Cimbalomnak nevezték. 1795-ben a halasi és kecskeméti legációról (=adománygyűjtés a kollégium javára) nem tér vissza, hanem fölutazik Martinovicsék kivégzésére. S ezt követően kizárják a kollégiumból. A hagyományos értelmezés szerint a konzervatív kollégium és a haladó, a felvilágosodás eszméit valló Csokonai között kenyértörésre került sor. Az újabb kutatások szerint Csokonai nem tudott elszámolni a legáción szerzett pénzzel. Szabó Magda véleménye szerint az 1795 után szigorodó politikai légkörben kényszerítették a kollégiumot, hogy megváljon rebellis (=lázongó) és legkedvesebb fiától. Szauder József Az estve és Az álom című tanulmányában mutatta ki a kollégiumi versgyakorlat hatását Csokonai költészetében. Két verstípust műveltek:
– a sententia költészetet, mely egy többnyire antik eredetű bölcsesség verssé formálása volt.
– a pictura költészetet, mely természeti jelenség vagy emberi karakter verssé formálása volt.
Az életmű nagy része már a kollégiumban elkészült, később ezeknek a finomítása, átdolgozása történik meg.
Az estve elemzését lásd Az imitáció a felvilágosodás lírájában tételnél.
Konstancinápoly (1794.):
Alapja: Egy város leírása.
A piktúra rész keleties mozgalmasságot áraszt a fölvillantott életképekkel, s ehhez szerencsés költői eszköz a múzsa társulhívása. A szentencia rész a “Denevér babona...” felkiáltással kezdődik. Csokonai ötvözi a voltaire-i antiklerikalizmust és racionalizmust Rousseau érzelmeket felszabadító törekvésével. Az emberiség harmóniájának és testvériségének alapja, hogy megszabaduljanak a megosztó és a józan észnek, tapasztalatnak ellentmondó vallási dogmáktól. Csokonai ugyan a mohamedán vallásra utal, ám beleszövi a katolikusok pénteki böjtjét is. A vers zárlata a költőre jellemző jövőbeutalással fejeződik be, ismételten ódává emelve a költeményt.
b.) Diákköltészet:
Minden nagyhagyományú alma mater (=iskola) féltve őrzött kincse és továbbítandó értéke a diákköltészet. Jellemzője a tanárok ill. a tanulandó tárgyak, a közvetített értékek kigúnyolása. Ennek jellemző módja az emelkedett formához rendelt kisszerű tartalom (pl.: Óda az árnyékszékhez).
c.) Népiesség:
A német (Herder) közvetítéssel eljutó népiesség egyik első képviselője a magyar irodalomban. Az ő nevéhez fűződik az első magyar népies helyzetdal: Estve jött a parancsolat (1791.), átdolgozva: Szegény Zsuzsi a táborozáskor (1802.). Az ő nevéhez fűződik az első magyar tündérmese lejegyzése: A méla Tempefői című színműben. Viszonya azonban ambivalens a népiességhez. Szuszmir, a kályhafűtő Fegyverneki két lányának mondja el a mesét, de csak Éva, a kisebbik és műveletlen hallgatja végig, Rozália, a felvilágosult hölgy rájuk csapja az ajtót. Ha stilisztikai szempontból nem is, gondolatiságát tekintve idesorolható a népnevelés és népoktatás fontosságát hangsúlyozó Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című programadó költeménye.
Lefordítja a Homérosznak tulajdonított Békaegérharc című komikus eposzt, melyben a diákköltészeti hangvétel és a népiesség keveredik.
d.) Rokokó:
A hatás legteljesebben két ciklusban, a Lilla-dalok és az Anakreóni-dalok címűekben jelentkezik. A hatás legfontosabb jellemzője Csokonai formakultúrájának rendkívüli gazdagodása. A látszólag könnyed forma egyszerre érzékelteti a személyes boldogság megtalálásának reményét és a pillanatnyi idillek mulandóságát.
e.) Szentimentalizmus:
Stíluseszközeiben nehezebben, világképében határozottan megragadható. A világból, a társadalomból kitaszított vagy onnan önként távozó ember fájdalma szólal meg. A felfogásnak megfelelően a díszlet gyakran a természeti környezet, ahol a természet egyes jelenségeivel felerősíti vagy ellenpontozza a lírai én fájdalmát.
A Magánossághoz (1798.):
Életrajzi háttér: a Lilla-szerelem vége, kicsapatás, állásnélküliség. Csokonai a hiányból, a szükségből teremt erényt, hiszen a magánosság nála nem, illetve nem elsősorban fájdalmas lélekállapotot jelent, hanem kivételezett élethelyzetet, mely elől elzáratnak a társadalom különböző rétegeihez tartozó alakjai. A magánosság teremtő állapot, mely alkalmas egy új költészeteszmény megfogalmazására: a klasszicizmus imitációesztétikájának helyébe a romantika teremtő-költő gondolata lép (7. vsz. 5–8. sor).
A műfaj a formai jellemzőket tekintve óda ill. himnusz, a hangvétel azonban módosítja ezt, és elégikus színezetet ad a versnek. A zárlat a végső magánosság óhaját tartalmazza, mely egyúttal megszünteti a világból való számkivetettséget; a megoldást azonban a jövőbe utalja.
A tihanyi Ekhóhoz (1803.):
Műfaj: A vers retorikai felépítése a megszemélyesített, allegorikus tihanyi Ekhóval az ódát ill. a himnuszt idézi. A hangnem azonban erőteljesebben határozza meg a műfajt, így elégiának mondhatjuk.
A vers első változata a Füredi parton címmel volt, s a végső változatban is, a 2. strófában utal erre a költő. A versforma a reneszánsz költészetben népszerűvé vált, Balassi által is művelt ekhós vers; annak azonban némileg átdolgozott változata, hiszen a Csokonai-versben az ekhó az egész sort megismétli. A szentimentalizmus rousseau-i ágával érintkező téziseket (a polgári világból való számkivetettség, magány, társtalanság) az életrajz, a személyes élmények hitelesítik, anélkül azonban, hogy Lilla nevének említésén kívül bármilyen konkrét biografikus mozzanatra utalna a költő; sőt a 4–5. versszak, mely a társtalanságot panaszolja sirámszerű hangvételével a XVI–XVII. századi protestáns prédikátor költők hangját idézi. A 7. versszak konkrét utalást tartalmaz Rousseau-ra, az ismétlés pedig a rousseau-i bölcselet két fontos fogalmát foglalja magába. Az elégikus hangvétel bölcseleti tartalmat takar, természet és civilizáció, ember és polgár megbomlott egységére mutat rá, s egyúttal ember és polgár egységére vágyik (lásd: Rousseau: Emil bevezetője). A zárlat a harmónia vágyának jövőbeutalását tartalmazza.
A Reményhez (1803.):
Szintetizáló jellegű költemény, összegzője a különböző stílusirányzatoknak, hatásoknak. Harmóniát teremt a különböző műfaji lehetőségek között, az egyéni élményt általános szintre emeli.
Műfaj: A rövid sorok, a fölfokozott zeneiség, a 2–3. versszakban a növény-ornamentika (=díszítés) használata a dal felé mutat. A vers retorikus felépítettsége, a megszemélyesített fogalom és érzés, az odafordulás, a keretes szerkezet az ódát idézi. A vers értékszerkezete, eszmény és valóság szembeállítása, a hangvétel az elégiát idézi. Az összefoglaló jelleg a stílusirányzatok szintjén is mutatkozik: a retorikus, zárt szerkezet, a harmonikus kompozíció a klasszicizmus jellemzője. A megfogalmazott élményanyag, az általános szintre emelt világkép, a számkivetettség, megcsalattatás érzése a szentimentalizmusra jellemző. A 2–3. versszak természeti metaforikája egyszerre idézi a rokokó könnyedségét és a népiesség természetességét. A szimultán verselés (trochaikus ill. ütemhangsúlyos) szintén a rokokó ill. népiesség összefonódását jelzi.
Tüdőgyulladásomról (1804.):
Kiindulópont egy klinikai érvényű és pontosságú önmegfigyelés (Janus Pannonius: Amikor a táborban megbetegedett). Ez elindít egy filozófiai bölcselkedő folyamatot. Nem fejlődik ki a gondolat, hanem helyette a betegségen úrrálevő emberi tudás és segítőkészség ódájává emelkedik a vers.