A romantikus regény

[Attila]

A romantikus regény

A romantika
A romantika nehezen definiálható; a kutatói megegyeznek abban, hogy a 18. század végétől a 19. század utolsó harmadáig, végéig tart. Együtt él a későbarokk, a szentimentalista, a rokokó, a klasszicista, a biedermeier, a realista, a naturalista és a "modern" (a 19.század második felében jelentkező) irányzatokkal. Maga a név a francia roman (regény) és az angol romantic (regényes) szóból eredeztethető. A kortárs Victor Hugo Cromwell című drámájának előszavában így adja meg a jelentését: "A romantika irodalmi liberalizmus".
A szubjektivitás és a líraiság alapján szemben áll a klasszicizmussal, a nemzetté formált közönséghez való kapcsolódása miatt minden olyan irányzattal, amely valamilyen okból elzárkózott a tömegektől. A líraiság a felfokozott közlési vágyban is megnyilatkozik. A konvencionalitás elvetése, a fantázia korlátlan uralma, az új embereszmény szólal meg a romantikus művekben.
A romantikus festőiség inkább vizionális: a részletek emberfölötti méretűvé nagyításával mozgatásával szuggesztív hatást ér el, életérzést akar kifejezni. A különböző, egymásból sarjadzó képzeletkörök elágazásai nyelvbontó és nyelvteremtő gesztusokkal járnak. Az új teremtésű szavak, az állandósuló összetételek, de még az alkalmi kapcsolatok is máig élnek a nyelvünkben.
A romantikára jellemző az ellentétek halmozása, az ellentétes világmegragadás: ezzel is a teljes átélésre törekednek. Nagy szerepet kap az akusztikai hatás elérése is. A retorikus szerkesztés az érzelmi befolyásolás egyik eszköze (pl. Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban bevezetése vagy Petőfi Sándor: Nemzeti dal). A romantikus körmondat a lelki folyamatok visszaadására is alkalmassá vált.
A romantikus stílus hosszú uralma olyan életműveket teremtett, amelyekben az általános jegyek nem csupán egyénítetté váltak, hanem ezek az életművek példaként az általánosítást is erősítették.
Bár a romantikus stílusirányzat nem tudott elszakadni a szemléletében rejtező ideologizáltságtól - ezért is vált túlhaladottá -, de a stílusirányzat művei az egységes nemzeti nyelv klasszikus darabjaivá váltak, s mint ilyenek: mai nyelvünknek legrégebbi alapját alkotják.
Jókai regényei
A magyar romantikus próza legnagyobb alakja. Indíttatást Dumas, Sue, Victor Hugo regényei adták. A hatalmas életművet nem lehet azonban egyetlen stíluskategóriával karakterizálni. Bori Imre kutatásai mutatták ki, hogy művei sokféle szállal kapcsolódnak a romantikát követő új irányzatokhoz is. Az impresszionista tájfestészet elemeit láthatjuk a ‘Mire megvénülünk’ piktúráiban. Több Jókai-regény fontos szervezőelve a naturalizmus által oly kedvelt átörökléstan (pl.: Az arany ember). (Az Elátkozott család című regényét az öngyilkosságra való hajlam, a biológiai–pszichikai determinizmus szervezi: “Ti egy szerencsétlen család ivadékai vagytok, melynek minden tagja öngyilkosul hal meg.”) A naturalizmus által kedvelt folklórmotívumok, illetve a fonografikus hűség jellemző a Szegény gazdagok, Az új földesúr című regényeire. Nehezen szétválasztható egymástól a késő-romantika és a szecesszió világképe. Az arany ember nemcsak a magyar romantikus próza legkiemelkedőbb alkotása, hanem sok szempontból az első magyar szecessziós regény is. Azzá teszi az elvágyódás és kiábrándultság motívuma, Senki szigetének Édenkertet idéző túlburjánzó leírása, a kétféle szerelemkép, a lefojtottságában túlfűtött erotika. Jókai a magyar nyelv egyik legnagyobb művésze, s a sajátos Jókai-stílus rendkívül sokféle stílusrétegből tevődik össze, illetve sokféle közlésmódot, beszédhagyományt ötvöz. Sajátja a jogi végzettséggel is összefüggő, a klasszikus retorika alakzatain formálódott szónokias beszédmód. Különösen leírásaiban a romantika hömpölygően zenei stíluseszménye az uralkodó. Párbeszédei – a közlés funkciójától függően – életteliek. Sokféle szókincsrétegből merít: a latinos alapozottságú hivatalos-jogi nyelv lexikája éppúgy sajátja, mint a tudatosan használt népnyelvi fordulatok, szólások és szólásmondások.
Az arany ember 1872-ben jelent meg. Jókai ekkoriban politikai és írói karrierjének csúcsán áll: 1867 és 1875 között a parlamentben ellenzéki képviselő, anyagi helyzete egyre jobban megszilárdul (1871-ben felépítette balatonfüredi villáját). Hűséges olvasói közé tartozott maga Erzsébet királyné is. Családi élete viszont válságba jutott: feleségét 1869-ben méltatlan körülmények között nyugdíjazták, aki meggyűlölte az embereket, férjét pedig féltékenységgel gyötörte. Az író az 1870-es évek elején egy nagy érzelmi válságon ment át: beleszeretett gyámleányába, a 18 esztendős Lukanics Ottiliába, s már válásra is gondolt. A konfliktust végül is a leány korai halála oldotta meg. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy e műve az illúziókkal való leszámolásnak, a kiábrándulásnak és a menekülő romantikának egy jellemző darabja legyen. A menekülő romantika a művészetekben általában forradalmak, eszmék bukása után, a kiábrándultság jegyében jelenik meg. Jókai a szabadságharc bukása után nemzeti íróként tanító, bátorító célzatú műveiben az összefogást hirdette. Talán szerelmi, magánéleti csalódásának hatására ő is menekülni vágyott a polgári világból, ki a tiszta természetbe. Nem illúziókeltő, hanem illúzióromboló regény.
A reformkor, a polgárosodás kezdetén játszódik. Tímár egy jó szakértelmű, bár nem gáncstalan (furfangos, becsapós) feltörekvő polgár. Karrierregény, hiszen egy alulról felemelkedő hős felemelkedésének útját követi nyomon. A meggazdagodása erkölcsileg tisztátalan, de a pénzét jóra fordítja. Úgy tűnik, egy belsőleg jó ember meggazdagodásához ilyen eszközök kellenek. Ő igazságot oszt: csak azt teszi tönkre, aki megérdemli. Pozitív értékei sajátos körülmények között jelennek meg. Tímár és Tímea összetartoznak, amit nevük egybecsengése is bizonyít. Ezt az eleve elrendeltetést a végzet megzavarja, megakadályozza boldogságukat. Az író a bonyolult lélekrajzokkal, az előre- és visszautalásokkal is ezt a végzetszerűséget erősíti bennünk. Tímár és Tímea a Vaskapu mítoszának metafizikai világában egymásra találnak. Tímeának az igazi világa a metafizikai világ, ezért nem imponál neki Tímár szerencséje, sikere, ezért szerethet bele a szerencsétlen Kacsukába, aki azonban nem sikeres. A házasság is csak formai volt, megőrzi a gyermeki világát. Megőrzi az eszmei tisztaságát, de mivel belekényszerítik a valóságba, boldogtalan. Tímár otthon van az eszmei és a szabad versenyes világban is, de nem őrzi meg eszmei tisztaságát, ezért ő is boldogtalan. A rossz sorsukért, boldogtalanságukért a felelős a pénz.
A senki szigetén nincs pénz, egyház nélkül hiszik az Istent, tehát vallási értelemben is idilli: eszményített képében az ősközösségi világ, a civilizáció előtti világ jelenik meg. Hősei a társadalomból menekülő hősök lesznek, a természet világa az eszmény. A valós, szabad versenyes világban fel lehet emelkedni, de csak bűnök által és ezért senki nem lehet boldog. Az ember nem találhatja meg a boldogságot ezen a földön: ez nem véletlenszerű, hanem eleve elrendelt, törvényszerű. Ez a mű tehát a menekülő romantika jellemző darabja.
Felépítése: Tímea és Tímár egymásra találnak a metafizikai világban, Tímea továbbra is abban él, de Tímár Tímea elérése érdekében kilép a valós világba. Magasztos célja miatt le kell mondania eszmei tisztaságáról, és emiatt Tímea már nem tudja szeretni. Csalódottsága közepett Tímár rátalál az eszményi világra, mely mentes minden világi rossztól és itt végre megtalálja a szerelmet, a boldogságot, de ez Tímea boldogtalansága miatt nem lehet felhőtlen. A történet példázat voltát emeli ki a hitelesítési próbálkozás.
Egy műben a durvaszerkezet (a cselekmény, a karakterek) kijelöl értelmezési lehetőségeket. Segítségével a művet értelmezni tudjuk, nagyjából magyarázatot tudunk adni a szereplők cselekedeteire. A valódi megértést, a szereplők valódi megismerését azonban csak a finomszerkezetben található információkkal tudjuk megtenni. Tehát a finomszerkezet finomítja a durvaszerkezet által nyújtott értelmezési lehetőségeket, jelentéssel tölti fel azokat, és hozzásegít a helyes értelmezéshez.
Tímár beleszeret Tímeába és tulajdonképpen minden további cselekedete azt a célt szolgálja, hogy sikerüljön rátalálnia a lányra. Ám mikorra idáig eljut, Tímea már Kacsukába szerelmes. Ahhoz, hogy megértsük a cselekményszál eme egyik legnagyobb fordulatát, ahhoz Jókai jellemfestését kell megvizsgálnunk. Tímea - ki megtartja gyermeki ártatlanságát - a metafizikai világban van otthon. Így Tímár szerencséje, gazdagsága nem képvisel számára értéket, és mivel Tímár nem udvarol neki, a passzív jótevő szerepét játssza, ezért nem is tud szerelmes lenni belé. Sokkal inkább szimpatikus számára a valódi világban szerencsétlen, a magát csak sodortatni hagyó Kacsuka. A többi jellem kidolgozása is nagyon érdekes. Tódor Tímár ellenpárja: ugyanazok történnek vele is, de a származása, körülményei miatt ő gazember lesz. Tehát a társadalom berendezkedése eleve rossz. Az író szócsöveként Tódor bírálja a társadalmat: milyen jogon üldözi a társadalom azokat, akiket ő tett gazemberré. Nagyon differenciáltan mutatja be a negatív hősöket is, kiknek vannak mentségeik. Ilyen például Athalie is. Jóhírét kockáztatva elmegy Kacsukához, hogy megmondja, megvárja, amíg meggazdagodik. Kacsuka ezt elutasítja, ekkor Athalie fölajánlja magát. Athalie szemében ez nemes, önmagát megtagadó, a világgal dacoló cselekvés, Kacsuka azonban ezt mind negatívnak látja. Bonyolult, összetett lélekrajz bontakozik ki itt. A finomszerkezet jelentés-kiegészítő szerepében nagy hangsúlyt kapnak az előre- és visszautalások. Ez a regény ilyen szempontból az egyik legkidolgozottabb. Maga a technika is megváltoztatja a jelentést. A motívikus előre és visszautalással szépen berendezi a világot, a szereplőket is ezáltal gyűjti össze. Mindegyikkel természetes módon ismertet meg, véletlenszerűen kerülnek elő, így gördülékennyé teszi az olvasást. A sejtető előreutalás - mint neve is mutatja - sejteni enged bizonyos cselekményeket, így a regény jelentésének megformálásában is nagy a szerepe. Előkészítő előreutalás például a brazíliai ügynök és Dódi levele. Nem olvassák el azokat rögtön, így feszültséget okoznak. Utal arra is, hogy a gyilkossági kísérletnél megsebesíti Athalie Tímea homlokát. Végzetszerű, ennek így kellett történnie. Az egész konfliktus végzetszerű. Az előre- és visszautalások különösen nagy szerepet játszanak a regény jelentésében. Ezzel a történet végzetszerű lesz (eleve elrendelés).
Jelentése: az ember nem találhatja meg a boldogságát ezen a földön. Ez nem véletlenszerű, hanem eleve elrendelt, törvényszerű.