A dal (népdal és műdal) változatai

[Attila]

A dal (népdal és műdal) változatai

A dal tágabb értelemben olyan műfaji fogalom, melynek körébe dallamhoz kapcsolódó versek tartoznak, de általánosságban ebbe a műfajba sorolunk minden olyan lírai költeményt, amely nem illeszthető a hagyományos műfaji kategóriák körébe. Egynemű érzéseket fejez ki. Terjedelmét tekintve rövid, szerkesztésmódjában is egyszerű. Zeneisége miatt gyakori a visszatérő, refrénszerű sor, illetve a csattanó. Epikus és dramatikus elemek ritkán fordulna kelő benne. A dal a legszubjektívebb műfaj.
Többféleképpen csoportosítható:
 eredet szerint: műdal és népdal
 a dalban megnyilatkozó lírai én szerint: szerepdal, kardal, helyzetdal
 tartalma szerint: vallásos vagy világi természetű
 hivatáshoz köthető: pásztordal, bányászdal, katonadal
 napszakhoz, évszakhoz kapcsolható: éji dal, téli dal
 az emberi élet valamely periódusához fűződő: bölcsődal, menyasszonydal
A reneszánsz idején éli első fénykorát, ennek példája Petrarca Daloskönyve, de a barokk koron át egészen napjainkig születnek e műfajban remekművek. A magyar irodalomban Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, József Attila alkottak a műfajban kiemelkedőt.
A népdal
A nép érzéseit, gondolatait kifejező, dallammal ellátott, előadott költemény. Jellemzője, hogy szerzője ismeretlen, valamint, hogy a szájhagyomány útján terjed – emiatt nagyfokú variálódás (egy témával kapcsolatosan sok változat van) jellemzi.
A népdalokat két fő csoportra oszthatjuk:
 alkalomhoz kötött dalok
 nem alkalomhoz kötött dalok.
Alkalomhoz kötött dalok: rituális, szertartási énekek vagy játékdalok. Ezek a következők: regösének (vagy varázsdal), munkadal, siratóének, párosítók, gyermekjátékok, esküvői dalok.
A nem alkalomhoz kötötteket téma szerint kategorizáljuk. E szerint: szerelmi dal, katonadal, táncdal, mulató nóta, keserves, pásztordal.
A népdalok jellemzője a kettős képszerkesztés, a szimbolikusság: általában egy természeti képpel indítanak, amelynek szimbolikus jelentése van, amelyet általában a népdal folytatása kifejt. A népdalok szimbolikája sokrétű, és mára már nagyon sok szimbólumnak feledésbe ment a jelentése, ezért nehéz a népdalok megfejtése.
A műdal változatai
Petőfi dalai
Petőfi első korszaka 1842-45-ig tartott. Nagy hatással volt rá Herder felfogása, miszerint a költészet feladata a nemzeti karakter kifejezése, ami szerepelt már az ősköltészetben. A nép hordozza magában, tőlük kell tanulni, és egyesíteni ezzel a

magaskultúrát. Kölcsey és Erdélyi János a népdalok tudatos utánzását és nemesítését választják. Petőfi ezzel szemben Csokonai példájára írja népies műdalait, tehát átveszi a formát és az alapvető koncepciókat (történet, verselés, egyszerűség), népies műdalokat alkotva. Új műfajokkal jelent meg Petőfi:
- életképek: kiragadott a mindennapi életből képeket és azokat tágította tovább. Nép világából kiemelt jelenetet emelnek költői témává.
- helyzetdalok: mindennapi helyzeteket ábrázol. Ezekben beleéli magát egy sajátos emberalak helyzetébe, pl: juhász.
- jellemrajzok: jellemeket ábrázol: Csokonai.
Borozó: 1842 folyamán jelent meg az Atheneaum soraiban. Sajátos zsánerű bordal. A hős, a lírai én egy bort imádó személy. Egyes szám első személyben írja, tehát szerepvers, önjellemző monológ. Hőse nem egyéni, hanem általános, hasonlóan az elmesélt eseményekhez valamint az időhöz, tehát bármikor megtörténhet. Ezek a népies műdal általános jellemzői. Megjelenik benne az epikureizmus, anakreontika gondolata, ami tulajdonképpen az élet élvezése. Eltúlozza a sors veszedelmeit, azaz parodizálja, amivel komolytalanná teszi.
Temetésre szól az ének (1843): Az információt a lírai én abból nyeri, amit lát ill. amit hall. Ebből kiderül egy koporsó közeledése, azonban nem derül ki, hogy ki halt meg, ez nem is fontos. Lényegesek viszont a lírai én gondolatai, amiből felsejlik, hogy boldogtalan. A hős egy idegen, avagy a falu rossza. Ezekre a zsánerhősökre csak utalás van a műben. Személyességet visz az általános hősbe (A túl sok személyesség következménye általában a cenzúra volt.). Áttételes személyesség jelenik meg, azonosul a lírai énnel, saját lelki világát fejezi ki mind a cél, mind a probléma elmondásának beleöntése. Személyes vonatkozása az 1843-as Debrecenben vándorszínészként átélt tél, az éhezés időszaka.
Megy a juhász szamáron (1844): Egyes szám harmadik személyben íródott mű, ahol a költő nem azonosul vele. Életkép, konkrét idő, cselekmény, ahol a jelen helyzetből kiindulva logikusan felépítve kerek történetet mesél el. A hősnek vannak érzései, azonban primitíven fejezi ki őket. A hős bemutatása nem eszményített, hanem kívülről történik. Ez az ábrázolásmód nem kimondottan jellemző Petőfire. Ha mégis, azt egyes szám első személyben teszi (bordal).
Falu végén kurta kocsma (1847): Tudatosan a népiesség korszaka. Életkép, egyes szám harmadik személy. A nép eszményített, ezzel politikai koncepciója (gazdasági és jogegyenlőség a jobbágyságban) jelenik meg (a kocsmában mulatozó legények nem hallgatnak az uraság parancsára, de a szegény lány egyszerű kérését teljesítik). Értékként jelenik meg az emberi együttérzés és az egyszerűség.
Petőfinél ez a korszak az elején csak irodalmi (ösztönös) népiesség, később tudatos népiesség. E műdalok jellemzője a zsáner, a páros rím és a hangsúlyos verselés. XIX.század végéig él ez a műfaj, egyetlen jeles képviselője csak Petőfi.